METRO AG új vezérigazgató

Magyar tapasztalatai is vannak a METRO AG új vezérigazgatójának

 

Új vezérigazgatót neveztek ki a METRO AG élére. Philippe Palazzi (47) 2015 júliusa óta tagja a nagyvállalat felsővezetői körének.

 

A cégcsoport részvényesei tavaly februárban úgy döntöttek, hogy két részre osztják a céget, hogy a két független vállalat még koncentráltabban tudjon saját területeivel foglalkozni. A döntés szerint létrejött egy vezető nagykereskedelmi és élelmiszer-szakértő cég, továbbra is METRO márka név alatt, illetve egy, a szórakoztató elektronika terén európai piacvezető cég, CECONOMY néven. Az így még inkább megerősödött cégcsoport azóta folyamatosan fejlődik, most pedig új vezérigazgatóval folytatja tovább. A 47 éves Philippe Palazzi 20 éve dolgozik a METRO Csoportnál, ez idő alatt több ország leányvállalatáért is felelős volt, többek között Franciaországban, Portugáliában és Spanyolországban. Különböző pozíciókban kamatoztatta tehetségét, korábban az olasz áruházláncot vezette sikeresen, a magyar METRO Nagykereskedelemnek pedig beszerzési vezetője volt.

A METRO vezető nagykereskedelmi és élelmiszer-szakértő, a vállalat 35 országban működik és világszerte több mint 150 000 embert foglalkoztat. A 2015/16-os pénzügyi évben a METRO mintegy 37 milliárd eurós forgalmat bonyolított le. A vállalat a nagy- és kiskereskedelmi ügyfelek regionális és nemzetközi igényeinek megfelelően kínál egyedi megoldásokat. Az olyan értékesítési márkáival, mint a METRO/MAKRO Cash & Carry és a Real, továbbá a szállítási és a digitalizációs szolgáltatásaival a METRO a jövő normarendszerét állítja fel az ügyfélközpontúság, a digitális megoldások és a fenntartható üzleti modellek terén.

 

További információ: www.metroag.de

További ajánlataink
Vásárolni szeretne?
Igényeljen metro kártyát
Ha még nem METRO vásárló, tudja meg, hogyan csatlakozhat hozzánk.
Kártyaigénylés
Korszerű honlapra vágyik?
Hozza létre saját honlapját ingyen
Tudja meg, mennyi lehetősége rejlik honlapkészítő felületünkön.
Bővebben