rutkó-pásztor zsófia

A január havi METRO Irányelvek témánk a példamutató vezető /
példamutató munkatárs.

Erről a témáról kérdeztük meg Rutkó-Pásztor Zsófiát, miskolci
áruházunk HR koordinátor munkatársát, aki példamutató #METROhős.

Zsófi már 5 éve a METRO munkatársa, frissen az iskolapadból érkezett hozzánk, és azóta is szeret itt dolgozni. Munkájában leginkább azt szereti, hogy segíthet másoknak. Úgy érzi, hogy kollégái bizalommal fordulnak hozzá, ő pedig mindent megtesz azért, hogy a kéréseket teljesítse. Vallja, hogy ha Tőle kérnek valamit, akkor azt a legjobb tudása szerint, a lehető legrövidebb időn belül teljesíti, hiszen így ő is kérhet később másoktól. Zsófi szerint nem jó, ha mások félnek Tőle, vagy félnek kérdezni, ezért nála nincsen rossz kérdés! Mint mondja, közös hajóban evezünk, így nem csak irányítja a hajót, hanem közösen evez a többiekkel.

 

Munkáját mindig alaposan és körültekintően végzi, ha nem tud valamit, akkor kérdez! Addig nem nyugszik, amíg meg nem kapja a válaszokat. Nyitott az újdonságokra, és fontos számára a hatékonyság.

 

Az emberekhez való hozzáállását a családjából hozza, azonban szívesen meghallgatja tapasztaltabb kollégák véleményét is. Ami kifejezetten inspiráló számára, hogy a METRO-nál sokszor együttműködhet más társosztályokkal is.

 

Szerinte úgy lehet valaki példamutató vezető vagy példamutató munkatárs, ha tudatosan azzá akar válni. Fontos, hogy a kollégák figyeljenek egymásra, és működjenek együtt, hiszen így egy jobb légkört teremtenek, és ebben a jobb légkörben a munka is jobban megy.

 

Köszönjük Zsófia példamutatását, és reméljük, hogy minél több kollégát inspirál majd a jövőben is.

További ajánlataink
Ne maradjon le aktuális ajánlatainkról!
regisztráljon hírlevelünkre
Ismerje meg a legfrissebb ajánlatainkat.
Hírlevél feliratkozás
vásárolni szeretne?
igényeljen metro kártyát
Ha még nem METRO vásárló, tudja meg, hogyan csatlakozhat hozzánk.
Kártyaigénylés