Legyen a vásárlónk!

Igényeljen METRO kártyát!

Bogád-Hús Kft.

A Bogád-Hús Kft. 2005 októberében indította működését, az akkor épült új üzemében. 

A céget azzal a céllal hoztuk létre, hogy a már meglévő, saját értékesítési hálózatunkat kiszolgáljuk megbízható, állandó jó minőségű, házi jellegű termékekkel. A biztonságos alapanyag-ellátást tulajdonostársunk a Palotabozsoki Zrt. (mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozik) által garantáljuk.

bogad-hus 

A 400 m2 alapterületű üzemépület napi termelési kapacitását viszont már az első félévben kinőttük. Habár eleinte termékeinket csak saját egységekben értékesítettük, mind a házias ízvilág, a természetes töltő (burkoló) anyagok, a hagyományos érlelési, füstölési eljárások felkeltették más kereskedők érdeklődését is. A kereslet növekedésével csak kapacitás-bővítéssel tudtunk lépést tartani.

2007 októberében átadtuk az új meleg üzemi töltő helyiséget, termékhűtőt és füstölőt, majd azóta minden évben folyamatos technolóbogad-husokgiai és telephely-bővítéseket végeztünk.

2011 évben kis üzemünk egyik legfontosabb mérföldkövéhez érkezett. A METRO regionális beszállítói lettünk.
Kezdetben három áruházban kaptunk lehetőséget termékeink bemutatására, kóstoltatására, a folyamatos polci elérhetőség biztosítása mellett.

A befektetett munka, termékeink ízei, a METRO rugalmassága sikeressé, eredményessé tették a közös munkát.
Jelenleg már öt áruházban vagyunk jelen BOGÁDI termékeinkkel. Emellett országos beszállítási szerződésünk van több CORVINUS sajátmárkás termék gyártására is.

Mára, háromszorosára nőtt üzemünk alapterülete, napi termelésünk a kezdeti 1-1,5 tonnáról az ötszörösére emelkedett.

Rendszeresen tanúsíttatjuk üzemünket, 2015-ben szeretnénk bevezetni az IFS minőségbiztosítási rendszert.

A lassan tíz éve tartó fejlődésünk alatt, viszont nem feledjük a hagyományainkat:

  • örökölt ízeink
  • a sonkát száraz sóban érleljük,
  • kőfüstölőben keményfával füstölünk, ha ezek változnának, mi sem lennénk.


A közel 40 munkatársunk naponta készíti a finom kolbászokat, sajtokat, hurkákat, annak érdekében, hogy a hazai vállalkozók, a METRO partnerei, igazi magyaros ízeket tudjanak termékként vagy alapanyagként értékesíteni és felhasználni.

Ismerjék és kóstolják meg termékeinket, keressék a METRO áruház polcain!