2008. augusztus 21.
Jótékonysági akció, segítség Debrecennek
Magyarország egyik legkulturáltabb, legjobban berendezett áruházává vált a debreceni Metro. A megnövekedett előadótérrel, a polcok újszerű elhelyezésével, a különböző osztályokra jellemző színekkel tették vásárlóbarátabbá az áruházat. A termékek új prezentációja eredményeképpen a vásárlók ezentúl könnyebben megtalálják az általuk keresett termékeket.
A jótékonysági akció keretében két szervezet is örülhet majd a támogatásnak. A kezdeményezésben a cég partnere volt Debrecen Megyei Jogú Város vezetése is, akik örömmel segítettek a támogatandó szervezet kiválasztásában.
Az ünnepségen szervezett jótékonysági borárverésen különleges hazai borok találtak gazdára a meghívott vendégek, gyűjtők között. Az árverés bevételét a METRO Cash & Carry a Debrecen Megyei Jogú Város Fogyatékosokat Ellátó Intézete vezetőjének adta át. "Meg vagyunk győződve, hogy az ilyen kezdeményezések nagyon hasznosak, kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk, ahol tudunk"- mondta Vörös Zoltán a METRO Cash & Carry Kelet-magyarországi Regionális Igazgatója.
Az ünnepségen nem ez volt az egyetlen jótékonysági akció. A METRO útjára indított egy gyűjtési akciót is, mely a 2009-ben MNB által bevonásra kerülő 200 Ft-os papírpénzek visszagyűjtésére irányul, az akció a debreceni METRO áruházban december 14-ig fog tartani és karácsonyi ajándékként egy debreceni gyermekétkeztetési szervezet 200 pártfogoltja örülhet majd az összegyűlt összegnek.
A METRO Kereskedelmi Kft. fontosnak tartja, hogy országos ismertsége, gazdasági szerepe révén aktívan részt vegyen jótékonysági akciókban, azoknak kezdeményezője legyen, keresse az együtt működési lehetőségeket azokkal a térségekkel, ahol működik, segítsen a rászorulóknak illetve az élhető környezetet kialakításában.
Háttér információk: A Metro Kereskedelmi Kft. 1993 óta működik Magyarországon, elsőként lépett be a nemzetközi kereskedelmi vállalatok közül a magyar piacra, immár 13 áruházzal áll profi vevői szolgálatára az ország számos pontján teljes körű megoldásokat kínálva a kereskedelmi és gasztronómia tevékenységekhez Anyacége, a METRO Cash & Carry International a német központú METRO Group egyik értékesítési divíziója, amely a világ egyik vezető kereskedelmi cégcsoportja. 2007-ben a METRO Group árbevétele mintegy 64,3 milliárd euro volt. A vállalat 280,000 alkalmazottat foglalkoztat, és 31 országban 2500 üzlettel van jelen. A Metro/Makro Cash & Carry mellett a METRO Group-hoz tartozik a Real hypermarketlánc, a Media Markt és Saturn, amely európai piacvezető a szórakoztató elektronikai kiskereskedelemben, valamint a Galeria Kaufhof áruházak. További információ a www.metrogroup.de honlapon.
Kapcsolat
METRO Kereskedelmi Kft.
Központi Igazgatóság
Krubl Yvette Kommunikációs Menedzser
Budapark, Keleti 3
H-2041 Budaörs
Telefon:+36/23/508-430
Fax: +36/23/418-040
Yvette.krubl@metro.co.hu