Cégtörténet (nemzetközi)
A hagyományos elosztó nagykereskedelem képtelen volt kielégíteni a kisvállalkozók egyre növekvő és átfogó és gyors áruellátási iránti igényeit. Új értékesítési és vezetési módszerekre volt szükség. Az akkor kifejlesztett METRO értékesítési koncepció éppen ezeknek az elvárásoknak felelt meg.
1964-ben megnyilt az első Cash & Carry áruház Mühlheim/Ruhr-ban. Az ötletadó, kezdeményező Dr. Otto Beisheim volt.
A vállalkozás áttörést hozott az akkori nagykereskedelemben. Számos árucsoportot lehetett kapni egy helyen ( mindent egy helyen elv). A másik áttörést jelentette, hogy a korabeli katalógus áruházakkal szemben valamennyi termék azonnal elvihető volt és nem kellett rá várni, ez volt a cash & carry, azaz fizess és azonnal vidd - elv.
Az áruház kínálata lényegesen szélesebb és átfogóbb volt, mint az akkoriban hagyományos nagykereskedelmi egységeké, mivel különböző vállalkozók igényeinek kielégítése volt a cél. Ennek megfelelően az eladótér is nagy volt, 14000 nm. Ez akkoriban új dimenziónak számított. A cég azóta is töretlen fejlődést mutat, azóta is családi kézben van, Németországban tőzsdén jegyzett cég.
Anyacége, a METRO Cash & Carry International a német központú METRO GROUP egyik értékesítési divíziója, amely a világ egyik vezető kereskedelmi cégcsoportja. 2010-ben a METRO GROUP árbevétele mintegy 67,3 milliárd euró volt. A vállalatcsoport 290,000 alkalmazottat foglalkoztat, és 33 országban 2200 üzlettel van jelen a világ kereskedelmében. A METRO Cash & Carry 33 országban van jelen 700 önkiszolgáló nagykereskedelmi áruházzal, 2010-ben árbevétele 31,1 milliárd euró volt. A csoport jó teljesítménye az egyes önállóan működő értékesítési láncokon alapul, mint a Metro/Makro Cash & Carry (nemzeközi piacvezető az önkiszolgáló nagykereskedelemben) a Real hypermarketlánc, a Media Markt és Saturn (európai piacvezető a szórakoztató elektronikai kiskereskedelemben), valamint a Galeria Kaufhof áruházak.
További információ a csoportról a www.metrogroup.de honlapon.